2012. szeptember 17., hétfő

Másodközlés

Alábbi írásom a Fotóriporterben jelent meg idén tavasszal.
Most közkincsé teszem itt is:

Mélyvíz szabadúszóknak


2009. április 25-én ügyeletes voltam. 17 óráig tartott volna a munkaidőm. Délután négy felé a főszerkesztő bejött a fotórovatba és megkért, egy pillanatra szaladjak be az irodájába. Ötkor munkanélküli voltam…

Egy személyes hangvételű levél következik.


Kedves Kollégám!

                Egyáltalán nem kívánom neked, de mindketten tudjuk, veled is bármikor megtörténhet. Évek, évtizedek óta ugyanabban a szerkesztőségben becsülettel, eredményesen dolgozó fotóriporterek, fotográfusok veszítik el pillanatok alatt állásukat összevonás, ésszerűsítés, leépítés, vagy csőd miatt. Borzalmas érzés, nehéz hónapok következnek, de legyünk tárgyilagosak!

A búcsú
Amikor elválsz munkahelyedtől, nincs helye nagyvonalúságnak!  A végkielégítés jár neked, és mitagadás, szükséged is lesz rá. Határozottnak és átgondoltnak kell lenned, amikor a „közös megegyezést” felajánlják. Egy kicsit szinte mindenhol lehet (és kell) felfelé alkudni. Hallottam olyan kollégáról, akinek azt mondták, az ajánlat egy napig érvényes – ez nem igaz, jogszabály tiltja az ilyen eljárást. Célszerű azonnal tanácsot kérni valakitől, aki jártas a munkajogban.
Ugyanakkor azt is vedd figyelembe, hogy érdemes megegyezni. Egy rendes felmondás lényegesen alacsonyabb végkielégítéssel jár, a hosszú éveken át elhúzódó munkajogi per pedig egyfelől kétesélyes, másfelől pedig senkire sem vet jó fényt. Egy esetleges új munkáltatónak biztosan nem tetszik, ha az interjún azt mondja neki a jelölt, hogy épp perben áll az előző munkahelyével.
Ha túl vagy az elváláson, életed gyökeresen meg fog változni, és ezt három szempontból fogod leginkább megélni: lelki, anyagi és szakmai fronton.

Lelkileg
Bevallom, az elbocsátásom után néhány hétig – amíg a pénzem tartott – még jól is esett a pihenés. Azt mondtam, ennyi év után megérdemlem, nem kelek korán, ide-oda utazgatok, a magam ura vagyok. Akkor kezdett ez megváltozni, amikor újra találkoztam a volt kollégákkal, munkatársakkal. „Én már senkinek nem kellek? Az én munkám senkinek sem fontos?” – jöttek sorban a kérdések, azután egyre inkább a kétségek. (Szerencsés helyzetben voltam, volt saját fényképezőgépem, így tudtam volna dolgozni, ha lett volna mit.) Azután vettem egy nagy levegőt és kétfrontos háborút indítottam: Ismerősöket és ismeretleneket kezdtem el bombázni, miközben tudatosan rászoktattam magam arra, hogy minden nap fényképezni kell valamit. „Ha ma senkinek sem kell, eladom holnap” – ez lett a jelszavam.

Anyagilag
Az, hogy a megszokott havi fizetés elmarad, csak a jéghegy csúcsa. Fel kell készülnöd olyan tervezhető kiadásokra, amikre eddig szinte természetes módon nem kellett költened.  Elbúcsúzhatsz a céges telefonodtól, az üzemanyagköltség-térítéstől, a munkáltató által biztosított mobilinternettől, és ami a legrémisztőbb: a fényképezőgép-javítás díját is neked kell mostantól állnod. Számolj csak! – egy egymillió forintos kamera a legjobb esetben 600 000 expozíciót bír ki. Minden exponálásod 1 forint 60 fillér!  Nem hangzik soknak, de sok kicsi sokba kerül.

Szakmailag
Talán ez a legfurább és leghosszabb távú változás. Fotóriporterek voltunk, jólértesültek, elsőként a helyszínen, mindig a lényeg közelében. Fantasztikus érzés, amikor a Híradó főcímzenéje alatt el tudjuk sorolni, milyen anyagok, milyen sorrendben következnek, s szinte mindegyiket ki is tudjuk egészíteni.  Ezt egy időre el kell most felejtened. Szorítsd össze a fogad, amíg újra állást nem kapsz a médiában – ha egyáltalán akarod – mást és máshogy kell fényképezned. Innentől nem fotóriporter, hanem fotográfus vagy. És ebben legalább annyi jó is lesz, amennyi rosszat most belelátsz. Az első néhány lépést azonnal meg kell tenned, különben nagy bajban leszel. Szükséged lesz munkaeszközre, referenciára és munkára.

Munkaeszköz
Hogy a két nagy japán gyártó közül melyiket választod, ízlés, megszokás kérdése, lényegében mindegy. Valószínű, azt fogod, amihez van már egy-két objektíved. Fontosabb az, melyik modelleket, melyik árkategóriát. Ez kétségkívül hatalmas érvágás, de elkerülhetetlen. Amiről viszont mindenképpen lebeszélnélek: a közép- és nagyformátumú hátfalak ugyan csodaszépek, de csak a legritkább esetben akad olyan megrendelő, aki meg is tudja ezt fizetni. Ahol ez belefér az árba, ott érdemes inkább bérelni. Viszont, mint említettem, egy DSLR szettre feltétlenül szükséged lesz. (Én egy lakást cseréltem kisebbre ezért.) A gépvázat érdemes újonnan garanciálisan megvenni, ez néhány évre nyugodt éjszakákat biztosít. A saját döntésem az elérhető csúcsmodellre esett, s nem csak a várhatóan hosszabb élettartam miatt. Meggyőződésem, hogy a megrendelőim (akik nem képszerkesztők, rovatvezetők, hanem a legjobb esetben marketingesek) is komolyabban vesznek, amikor egy profi váz kerül elő. A látszat is számít.  Ami az objektíveket illeti, ott viszont sokat lehet spórolni némi fáradozással. Az itthoni használtboltok (és adok-veszek oldalak) kínálata eltörpül a nyugat-európai felhozatalhoz képest. Érdemes körülnézni német, svájci, francia portálokon is. (Nekem például vannak lámpáim svájci hagyatékból.)  Hogy mire lesz pontosan szükséged, úgyis látni fogod, de álljon itt még egy jó tanács: a médiában egy eseményről 8-15 lépet adtunk le, és volt személyzet, aki feldolgozta azokat. Egyedül ez már nem így lesz. Elengedhetetlenül fontos egy jó számítógép és egy jó, kalibrálható monitor (vagy kettő). Hosszú-hosszú órákat töltesz majd előtte.

Referencia
Már a búcsú pillanatában gondolj erre! Minden, amit eddig csináltál, a volt munkáltatód tulajdona, de a szerzői jog téged illet. Menj be, ülj le, nyálazd át alaposan az archívumot, válogass! Nem tudok elképzelni olyan gonosz főszerkesztőt, aki portfóliókészítés céljára ne engedné ki a képeidet. De ne feledd, ezeket el nem adhatod.
Hogy az elektronikus, vagy a papírportfólió a jobb, ebben megoszlanak a vélemények, de egy biztos: lehet akár három World Press díjad, a gyár marketingosztálya, vagy a PR ügynökség referenciát fog kérni; akárki is lehetsz. Ez nem a média belterjes világa, itt nem elég a neved. Az elektronikus portfólió (web, vagy akár egy jó blog) előnye, hogy gyorsan küldhető, könnyen frissíthető. A papírportfólió viszont azonnal személyes találkozást generál, ez még egy lehetőség, hogy meggyőzd a megrendelőt. Én vegyes módszert használok, van ilyen is – olyan is, és nem azonos tartalommal. Így könnyen „kierőszakolom” a személyes találkozást. És ha elkészült? – már semmi más dolgod sincs, mint bővíteni. Itt az alkalom, fényképezz a magad örömére, csinálj kiállítást, mélyülj el valamiben, ami nem túl drága, de szép lehet, pályázz! Egyet kérek: ne dolgozz ingyen senkinek – őrizd meg munkád méltóságát!

Munka
Ha a munkaeszköz és a referencia már megvan, úgy tűnik, minden nyitva áll. Nekem is így tűnt, majd jött a csalódás. Mint említettem, kétfrontos háborút indítottam. Ismerősök és ismeretlenek felé, hirdettem itt-ott, ez semmilyen eredménnyel nem járt. Hívogattam szerkesztőségeket, ez néhány alkalmi feladatot hozott. Majd rájöttem, nyitnom kell. Nem mondhattam el senkinek, hát elmondtam mindenkinek. Kellett a munka. Összeszorítottam a fogam: az esküvő sem fáj. És ez a legjobb döntésem volt.




Azért szeretek esküvőt fotózni, mert ez az egyetlen műfaj, amelyben dolgozva valódi örömöt látok a megrendelő arcán.

Vállaltam mindent, amit fotózni kellett és pénzt adtak érte, majd lassan nőni kezdett a munkám becsülete. Lassan de biztosan szebb és jobb feladatok jöttek, az ajánlások szájról-szájra terjedtek. Jöttek az ügynökségek, a kisvállalkozók, a nagyvállalatok.

Hogy mi változott a napilapos életmódhoz képest?

Minden.
Legfőképp az, hogy a magam ura lettem. Senki sem ordított velem, de szakmai tanácsot sem kaptam. Amit csinálok, az vagy jó, vagy nem. Ha jó: dolgozom a megrendelőnek máskor is. Az élet bizonytalan lett, nem tudok tervezni, sohasem tudni, mikor, kinek kellek, legfeljebb 2 hétre látok előre. Már tudom azt, hogy képfeldolgozó személyzet hiányában nagyságrendileg ugyanannyi időt kell számolnom az utómunkára, mint a fotózásra. Tudom azt, hogy egy munka eredménye nem egy-kettő, hanem sok-sok kép. És tudom, van élet szerkesztőségen kívül is.


Szívből kívánom, soha se legyen szükséged a tapasztalataimra, de ha mégis, remélem, hogy segíthettem!


Üdvözlettel: KeD

4 megjegyzés:

Veres Nándor írta...

Ennek minden szava igaz! Tapasztaltam én is..... Nagyszerű írás és csak gratulálni tudok hozzá!

checkmybudapest.blogspot.com írta...

hmmm, tanulságos

tamas millok írta...

Egy ideje próbálkozom, hogy szembesítsem ezzel a fotósokat, de nem nagyon van rá kereslet.
Gyakorlatilag szín tiszta biznisz ez is mint az egész , ami körülvesz, csak még kevesen ébrednek rá. A minap a fotóakadémia facebook oldalára is írtam, de nem reagáltak rá nagyon, hogy lehet itt workshopolni, de amíg nem tanuljuk meg a cégvezetés alapvető axiomáit addig majd mindenki szomorkodik. Nem írok többet, mert közben dolgozom:-), de kiváncsi lennék mit adsz elő.

tamas millok írta...

Kis segítség költségszámoló segédlet:
http://azeskuvoifotos.com/wp/